október 19, 2017

Keresés

A Taj Mahal tündöklése – és bukása?

Nem is olyan sokára, egészen pontosan július 7-én bejelentik a világ hét új csodáját. A több hónapja tartó globális szavazásnak lehetnek meglepetései.

A jól ismert világ hét csodáját már több mint kétezer évvel ezelőtt állapították meg, pontosabban állapította meg egy ember, nevezetesen a bizánci Philon. Listája tulajdonképpen egy akkori útikönyvnek felelt meg: az athéni városállam polgárainak szánta, akik a Földközi-tenger környékénél tovább nem igen utaztak, vagy mondjuk úgy, a görög civilizáció nem is nagyon ismerte az azon túli világot. Ennek megfelelően a térségben található építményeket választotta ki: az alexandriai világítótornyot, Artemis templomát a mai Törökország területéről, a Zeusz-szobrot Athénban, a rodoszi Kolosszeumot, a babilóniai függőkertet, Halikarnasszus síremlékét és az egyiptomi piramisokat.

Huszonegy századdal később, 2006-ban egy svájci úriember azt mondta: új világ csodái kellenek, és elindított egy szavazást, amelyen már a modern technikának köszönhetően nem csak egy ember, hanem bárki leadhatja voksát.

Mára már csak 21 olyan műemlék maradt, amire szavazni lehet az interneten vagy mobiltelefonról, és nemsokára kiderül, hogy a modern civilizáció mely épületeket tartja világcsodának. Nem vitás, hogy a világ egyik legszebb épülete az indiai Taj Mahal, a muszlim művészet ékköve. Az 1631 és 1648 között épült palota múlt évben bekerült a "legjobb 21" közé, de most úgy látszik, hogy a végéhez közeledő szavazás nagy vesztese lesz.

Amíg például a brazil elnök rádióbeszédben szólította fel a lakosokat, hogy szavazzanak a riói Jézus-szoborra, vagy a perui kormány számítógép-terminálokat létesít a bevásárló központokba, hogy onnan is lehessen szavazni az inka Machu Pichu-ra, addig az indiaiakat nem hozza lázba az, hogy csodálatos építményük a világ hét csodájának egyike legyen. Pedig Indiában körülbelül 170 millió mobilhasználó van, és ötven lakos közül legalább egynek van internet hozzáférhetősége.

Csak az utóbbi néhány hétben került egyáltalán szóba, hogy létezik egy olyan nemzetközi kampány, amelyben az új világcsodákat lehet kiválasztani, és bizony a 21 műemlék között ott van a Taj Mahal is.

Igaz, az utóbbi hetekben ocsúdni látszik az indiai közvélemény, és lázas szavazásba kezdett, melynek eredményeképpen már legalább az első tízben van a palota. De nem a kormány az, amely buzdítja az embereket, hanem például AR Rahman indiai sztárénekes, aki dalt írt, hogy jobban felrázza az indiai polgárokat.

A kormány viszont továbbra is tartózkodik a kampánytól. "A kormány miért fél elindítani egy országos kampányt a Taj Mahalért?" - teszi fel a kérdést Sharda Sharma, egy multinacionális vállalat dolgozója., aki néhány nappal ezelőtt még egyáltalán nem tudott arról, hogy új csodákat választanak a világban. Az érdektelenség nagyon is jellemző az indiai politikára. Hiába van az országnak megszámlálhatatlanul sok turistalátványossága, jóval kevesebb látogató érkezik évente, mint más délkelet-ázsiai országba.