december 17, 2017

Keresés

Sopron város

Sopron nyugat-Magyarország legrégebbi városa, melynek eltéveszthetetlen arculatát csodálatos, középkori műemlékegyüttese adja: kis, magyar ékszerdoboz.

Az Ausztriával közvetlenül határos települést már az őskőkorban lakták. A város Scarbancia néven Tiberius római császár uralkodásának idején jött létre. A helyi lakosok a történelem folyamán kétszer is bizonyították a városhoz való hűségüket.

A 8. Században egyre több idegen kézműves és szőlőművelő, kereskedő és pénzváltó telepedett meg Sopronban. A vár 1273-ban az idegen II. Ottokár kezére jutott. Sopron azonban 1277-ben beengedte az a felszabadító IV. Lászlót. Sopront hűsége jutalmául a király szabad királyi várossá tette.

Trianon idején 1921-ben népszavazást tartottak, melyben a lakosoknak azt kellett eldönteniük, hogy Sopron Ausztriához, vagy Magyarországhoz tartozzon. A helyiek az ezutóbbi lehetőségre szavaztak. Innentől Sopront “a hűséges város”-ként emlegetik. A Tűztorony a város jelképe. homlokzatán a civitas fidelissima (a hűséges város) feliratot olvashatjuk. A hengeres torony felső szakaszát jón oszlopok díszítik, melyek a 1739-ből származó harangot veszik körül. Az építmény csúcsán a szél irányát jelző kétfejű rézsas kiáltozik az ég felé.

1975-ben Sopron elnyerte a F. V. S. Alapítvány Műemlékvédelmi Európa díjának aranyérmét.
Sopron területe öt nagyobb egységre bontható. Ezek (1.) a Belváros, (2.) a Várkerület, (3.) a Bécsi- külváros (4.) a Balfi-és győri külváros (5.) az Újteleki külváros és (6.) a Lővérek.

(1.) Sopron Várkerüket-Ógabona tér-Széchenyi tér által határolt középkori városmagját (mintegy 8, 5 hektárnyi terület) gyalog járhatjuk be.(A műemlékvédelem miatt ezek az utcák csupán a gyalogosforgalomnak vannak nyitva.) Sétánkat kezdjük az 58m magas Várostorony megtekintésével. Bátran vágjunk neki a lépcsők megmászásának is, melynek fáradságáért az elénk táruló felejthetetlen panoráma kárpótol bennünket. A torony utcaszintjét átszelő Hűség kapuján keresztül léphetünk Európa egyik legszebb terére. A Fő tér régen pezsgő életű piactér volt. Épületei közül a középkori Városháza, a gótikus Patikaház, mely Gensel Kornél gyógyszertárának adott otthont feltétlen figyelmet érdemel. Ma patikamúzeum működik benne. A Gambrinus-ház 1496-ig volt a város háza. Az elülső fal jellegzetes kinézetét az ívbe foglalt hármas ablak és a kovácsoltvas erkély adja. A Soproni Régészeti Múzeuma a Fabríciusz-ház gótikus épületében kapott helyet. A gyűjteményben római kori emlékek szerepelnek. Középkorból származó leleteket a Tábornok-házban láthatunk, mely Sopron egykori polgármesteréé, Lackner Kristófé volt. Ha a szép Stornó-sarokház beszélni tudna, érdekes történeteket hallanánk nemesi lakóiról, a földrengésről és tűzvészről, mely súlyos károkat okozott benne. Ezt a soproni szállást vette igénybe annó Mátyás király,Zichy gróf és Liszt Ferenc is. Tulajdonosa egy olyan kéményseprő volt, akinek szenvedélye a festészet és a restaurálás volt. Stornó Ferenc értékes műgyűjteményt hagyott a városra.

A tér déli oldalán emelkedik a három-hajós Kecske-templom (1280). A hajdani bencés templomban koronázták meg III. Ferdinándot. Ne mulasszuk el megnézni a templom háromhajós belső terét, a szentélyt és a freskókkal díszített orgonakarzatot! A Fő tér közepén magasodik a csodálatos Szentháromság-szobor, mely a magyar barokk jeles alkotása.
A templom megtekintése után a Templom utca macskakövein haladva középkori eredetű barokk lakóházakban gyönyörködhetünk. a Kolostor utcában 2 apró, barokk szobrokkal és címerrel ékesített Eszterházy-palota látható.
Római út és épületmaradványokat szinte minden ház átépítésénél találtak, de a legtöbb a Városház utcában tekinthető meg.
Az Orsolya tér neve az Orsolya-rend itteni működésére utal. A zárda a tér nyugati oldalán, egy 17. századi barokk épületben működik. Mellette található az orsolyita templom, ahol egykor Mária Terézia is megfordult. A téren található árkádos Lábasház időszaki kiállításoknak ad otthont.

Az Orsolya teret a Fő térrel az Új és a Szent György utca köti össze. A Középkori Ózsinagóga (Új u. 24.) Sopron zsidó közösségének első imaháza volt. A barokk stílusban helyreállított épület imaterme, asszonyzsinagógája, rituális fürdője, nagyterme a tóraolvasó asztallal feltétlen megérdemel egy kitérőt. A Szent György dóm (Szent György utca) a soproni polgárok adományaiból készült. A feljegyzések először 1368-ban említik meg. A templom homlokzatán egy bemélyedésben kő Krisztus szobor áll, feljebb Szent Margit és Sárkányölő Szent György legendája elevenedik meg egy dombormű segítségével. A templom belső terét gyümölcsdíszes-, angyalfejes-, virágos stukkók díszítik. Az Eszterházy család anyagi támogatásával létrehozott barokk orgonán a mai napig játszanak misék és koncertek keretében. A Sax-házat reneszánsz homlokzat teszi érdekessé és széppé. A Belvárosból a Lenk-átjáró három udvarral övezett útján keresztül lehet eljutni a Várkerületre.

2. A Várkerület
A Várkerület az egykori városfal árkának külső peremén alakult ki körülölelve a már említett Belvárost. Számos kis üzletet találhatunk itt, amelyeknek elődeiben már a középkorban is kereskedés folyt. Az ekkor létesült lakóházakat későbbi korokban barokk, rokokó, reneszánsz, klasszikus stílusban építették újjá. Speciális hangulatot áraszt a csodálatos, két nagy koncentrikus körből álló épületegyüttes.
Balra elindulva a várkerületen egyből megláthatjuk a 8, 5m magas várfal kisrondellás szakaszát, melyen mind a római, mind a középkori építészet nyomai fellelhetők. Innen hamarosan újra elérjük a Tűztornyot, melyet erről az oldalról a város Előkapuja …. Az Előkapu a rómaiak jelenléte idején egy hatalmas városkapu volt. Ma már csak egy rövid utca, mely magán viseli az egykori erődítmény fűrészfogas elrendezését.
A várkerület itt egy kanyart vesz. Ebben a ficakban díszes korintoszi oszlopon Mária szobor áll.

Az Arany Oroszlán Patika (Várkerület 29.) 1724 óta működik egy barokk lakóházban. Szép, fából készült berendezését egy soproni asztalos készítette, majolikái a Zsolnay Porcelángyár remekei. A katolikus konventház (Várkerület 25.) pincéje a 18. században katolikus összejöveteleket szolgált, míg földszintjén “kenyeresbolt” működött. Oromzatár kőkeretes kapu- és ablakok díszítik.
Velencét idézi a kis, szűk sikátor, a Festő-köz. Nevét onnan kapta, hogy a város festői ezen keresztül vitték vásznaikat szárítani a közeli Festőházba.

Az Ógabona tér mintegy folytatása a Várkerületnek, mely az írásos emlékek szerint a középkorban gabonapiac volt. Csodálatos lakóházai varázsolják széppé. A romantikus stílusú épületekkel tűzdelt Színház utca kis ívben, párhuzamosan halad az Ógabona térrel. A barokk Kraffka-házat ( Színház utca 10.) Eiger Richárd kőfaragó emelte 1779-ben, homlokzatán hat korintoszi félpillérrel.
A Soproni Petőfi Színház a Színház utcához kapcsolódó Petőfi téren található, Medgyasszai István tervezete szecessziós stílusban. Mai, felújított formájában az ország egyik legkorszerűbb színháza. Igazgatója: Mikó István. A téren megtekinthetjük Petőfi Sándor szobrát. A költő az 1839-es évet a városban töltötte katonáskodással. Ha körbejártuk a Petőfi teret és sétánkat északi irányban folytatjuk tovább, akkor a csodálatos téglalap alapú Széchenyi térre érünk, melynek parkosítása Széchenyi István nevéhez fűződik. Közepén “a legnagyobb magyar” Izsó Miklós által készített bronzszobra látható. A teret olyan jeles épületek övezik, mint például a klasszicista Széchenyi-palota, vagy a kéttornyú Domonkos-templom. A templom oromzatán egy aranyozott csillag csúcsán Krisztus szobor áll. A háromemeletes Postapalota a szecessziós építészet ékköve.

3. A Bécsi- külváros
Templom negyednek is tekinthetjük, ugyanis 3 jelentős templom és számos a lakók vallásosságra utaló objektum található itt. Ha átsétálunk az Előkapuval szemben az Ikva –patak hídján, hamarosan elérjük a hét évszázada rendületlenül itt álló Szent Mihály templomot, melynek felszentelésén a legendák szerint még Mátyás király is részt vett. A nyugati oldalon 48 m magas, impozáns torony számos dísze közül a kőrácsos ablakokat, az órát és a Sopron címerét tartó angyalt emeljük ki. Az erkély alatti vízköpőket Stornó Ferenc készítette. A Szent János templomot a johanniták kapták ajándékba II. Endrétől. Támpillérjei egyikén Szent János kőszobrocskája látható. A környék harmadik temploma a Szentlélek-templom, nagyban hasonlít a Belvárosi Kecske-templohoz. Az egykor itt élő iparosok, szőlőművesek házait vallásos témájú szobrok díszítik. A Sas tér egyik lakóházának kapuja felet egy fülkében a kismartoni Madonna-kegyszobor hiteles másolata gyönyörködteti az utazót.

(4.) A Balfi- és Győri külváros
A városrész a Balfi és a Győri út mentén terül el. Nevezetessége a Salzman Károly ízlését dicsérő csonkakúp alakú szélmalom (Rozália u.2.), melynek szélkerekei hiányoznak, de így is szép. A Szentháromság kápolna mennyezeti íveit csehsüveg boltozat fedi. A főoltár festménye Dorfmeister István keze munkája. Érdemes betérni a templom házi kápolnájába, amelyet Szent Kelemen pápa képe díszít. A városból kifelé haladva a Blafi út mentén található a híres Pihenőkereszt. Az elmondások szerint ezen a helyen szállt meg szent Quirinus, mielőtt Rómába vitték. A győri útból kiszélesedő Kőfaragó teret romantikus stílusú épületek veszik körül. A tér parkosított részén Nepomuki Szent János szobra figyeli a Soproniak életét. A közelben található a Soproni Szent Margit Kórház. Az osztrák segítséggel készült ultramodern kórház, az ország egyik legfejlettebb egészségügyi intézménye. Csodálatos kertjében a tiszta, Alpok-aljai levegő a betegek gyógyulását segíti.

5. Az Újteleki külváros
A rózsákkal körbeültetett Május 1. téren található Liszt Ferenc Múzeum nevével ellentétben régészeti leleteket rejt. A tér közepén öntöttvas időjelző pavilon tájékoztat az időjárás és a légnyomás változásairól, nyugati sarkán vörös homokkőből épült református templom emelkedik. A városrészben található 1836-ban épült klasszicista fürdőház egykor nagy forgalmat bonyolított le. Pihenésképp látogassunk el Sopron legnagyobb parkjába, a 10 holdon elhelyezkedő Erzsébet Kertbe.

6. A Lővérek
Sopron “Rózsadombjának” is nevezhetnénk a belvárostól délnyugatra, a hegyoldalban elhelyezkedő területet, a Lővéreket. A területen villák, szállodák találhatóak. A legnagyobb utcája az egész lankán körbefutó Lővér körút, mely elhalad az erdei Prinz-pihenő, a Lővér uszoda és a Tüdőszanatórium mellett. Innen közelíthető meg Sopron leglátogatottabb erdei kilátója a Károly magaslat (398 m), melynek 23 m magas kőtornyából nagyszerű kilátás nyílik Sopron középkori bájjal átitatott épületeire és a festői tájra. A Soproni-hegység patakok szabdalta erdeje a turisták kedvelt helye. A fenyővel kevert tölgyesek helyenként szelídgesztenyéseknek adják át a helyet. A lehullott avarban nyílik Sopron (Tűztorony melletti másik) jelképe, a rózsaszínű ciklámen. Mivel a növény védett, ne szakítsuk le virágát! Nyár végén elkaphatjuk az erdei feketeáfonya érési idejét is.

Sopron diákváros. Itt található az egyre erősebben universitas jelleget öltő Soproni Egyetem, ahol többek között faipari mérnököket, lakberendezőket, közgazdászokat és jogászokat képeznek. A város szakközépiskolák és gimnáziumok tucatját tudhatja magáénak. A Széchenyi téren található Evangélikus Líceum padjait a híres költő, Berzsenyi Dániel koptatta.

Sopron legfontosabb pénzkereseti forrása a turizmus. A szállodák, apartmanok több ezer vendéget tudnak fogadni egy időben. Jelentős a gyógy turizmus. Fogorvosokat, plasztikai sebészeket, lézersebészeket hirdető táblák szinte minden kapualjban megtalálhatóak. Az orvosok páciensei elsősorban osztrákok, akik azért jönnek ide, mert a magas színvonalú kezelések ára alacsonyabb, mint Ausztriában. A szépségszalonok vendégei körül sürögnek-forognak a manikűrösök, a pedikűrösök, a fodrászok, a kozmetikusok, és a masszőrök. A város vendéglői, borozói, pubjai (Irish pub) a jóízű étkezések, a borozás színterei. A Soproni lankákon termesztett szőlőből ízletes fehér- és vörösborokat készítenek. Kóstolja meg a soproni kékfrankost!

Bár a városban nőttem fel, nem tudok olyan ételt mondani, amely speciálisan soproni lenne. Az azonban biztos, hogy a soproniak és az ide látogató osztrákok igencsak kedvelik az édességeket. Sopron a cukrászdák városa. Nincs jobb annál ebéd után, mint beülni egy “konditorei”-be és meginni egy olaszra nem hasonlító, de kétségkívül rendkívül finom, habos capuccino-t és megenni hozzá egy szelet tortát. A legkeresettebb sütemények az Eszterházy-torta, a rétesek, a kardinálisok és a gyümölcsös szelet. A soproniak úgy tartják, hogy a krémes és a gesztenyepüré a város “találmánya”.

Este ellátogathatunk a Soproni Petőfi színház előadásaira, vagy egy komolyzenei, egyházzenei koncertre, az országos hírű GYESEV női MB 1-es kosárlabdacsapat egy mérkőzésére. A Pinceszínház interaktív előadásaiban a nézősereg is aktívan részt vesz. A táncos lábúak reggelig rophatják a város diszkóiban (Freestyle, Galaxy). Sopron dicsekedhet Magyarország első olyan klubjával, ahova csak nők léphetnek be, a színpadon pedig ezúttal férfiak vetkőznek. A Sopron Plaza jellegzetes bevásárló-központ szolgáltatásokat nyújt. Vásárolhatunk, moziba mehetünk, és ebédet is ehetünk itt.

A Tómalom a Soproniak kedvelt fürdőző helye. Ha a pozsonyi úton pár kilométerre kifelé haladunk a városból, hamarosan elérjük a két tengerszemből álló Tómalmot. A nagyobbik a strandolók, a kisebbik a horgászok kedvelt helye. A terület tiszta levegőjét a Szárhalmi-erdő zöld növényei biztosítják.

A Fertő-tó Közép-Európa 3. legnagyobb tava. 337 km2-es vízfelületéből Magyarországhoz 86km2 tartozik. A part mentén olyan falvak húzódnak meg, mint például az egykori kőfejtőben kialakított színházáról híres Fertőrákos, és Fertőd. Ez utóbbi, Soprontól 23 km-re lévő kisvárost korábban Eszterházának hívták. Itt található az egykori Esterházy Miklós herceg hatalmas nyári rezidenciája. Ez Magyarország legszebb és legnagyobb barokk-rokokó kastélya, a magyar Versailles. Itt dolgozott éveken át Joseph Haydn. Neves művét, a Búcsúszimfóniát először a kiváló akusztikájú, első emeleti Zeneteremben adták elő. A palota kovácsoltvas kapuját egy kovácsmester készítette, akinek munkája befejeztével kiszúrták a szemét, hogy ne tudjon még egy ilyen alkotást készíteni. A kastélymúzeum 26 termének megtekintése után pihentető sétát tehetünk a kastélyparkban, ebédelhetünk az újonnan helyreállított kínai pagodában.

Fertőd tőszomszédságában található Sarród. A falu a központja a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak, melyet a UNESCO Ember és Bioszféra Programja keretében rezervátummá léptettek elő. A 12 543 hektáron az eurázsiai füves puszták élővilágát óvják nagy gonddal. A park legszebb madara a kócsag. Az Alföldről szürke marhákat, kecskéket, juhokat, komondorokat, pulikat és pumikat szállítottak ide, hogy szaporítsák őket. A kis állatkert a hét minden napján látogatható.

Gyógyító vizű források számos helyen törnek fel Sopron környékén. Egyik köré települt a közismert Balfi Fürdőtelep, mely széleskörű gyógy szolgáltatást nyújt. A Hegykői Strandfürdő 40 C- os vizében télen is eltölthetünk néhány órát. Eperjes Károly Hegykő szülöttje.